Reggel három kukacot találtam a zabkásámban. Elhatároztam, hogy ma megint összekeverem az árcédulákat a boltban.
Az ügy nem ment simán, mert alig hogy kitettem a lábam az ajtón, belebotlottam a szomszédba, akinek citrompótlót tettem a kávéjába.
- Hogy van? - kérdezte szánakozva. - Azt hittem betegszabadságon van.
- Betegszabadságon is vagyok - válaszoltam.
- Csak nem ?! Súlyos?
- Nem, nem súlyos.
- Milyen szerencse - mondta.
Milyen kár, gondolta, nincs miről tovább beszélgetni.
- Nem jött még me a postás - mondta.
- Nem.
Meg voltam győződve, hogy ebben a kis beszélgetésben is jelen volt Isten. És örültem, hogy a postaládánál nem követett tovább. Jöhetett volna a szeméttárolóig is.
A boltban nem voltak sokan. Egyszerű volt összekeverni az árcédulákat, mert senki sem látott.
Hazafelé megettem egy olyan széllel bélelt péksüteményt. Kárpótlásul a kukacos kásáért. Gondoltam az alakomra is. Ettől egy zsírfodorral összetettebb lett. Aztán felmásztam az összesen százkilenc lépcsőfokon, és így egy fodorral egyszerűbbé váltam, mert az életet így is fel lehet fogni: energia-bevitel, energiafelhasználás, energiatárolás, háj. Thalész szerint az őselv a víz, Anaximandrosz szerint a végtelen, Anaximenész a levegőre esküszik, Jane Fonda pedig az aerobicra.
Ha az ember élete nem is érdekes, még el lehet mesélni érdekesen. El is meséltem az összegyűlt öt szörpbefúlt darázsnak, hogy milyen érdekes is az élet. Mi mást lássak a gyalázatos hit Istenében, mint szeszélyes és kegyetlen lényt, ami ma teremt egy világot, hogy holnap már megbánja, amiért ilyennek teremtette? - mondtam nekik.
Kenyeret sütöttem. Tegnap este végeztem az utolsó ciabatta cipóval is, most valami ódonabbra vágytam. Volt mézem, melaszom a rozskenyérhez. Őröltem koriandert és fahéjat az ízesítéshez. Amíg sült, rájöttem, hogy az evésen és az ártáblák összekeverésén kívül nem sok mindent élvezek az életben. A finom italok túl drágák.
Vannak még apróságok. De kellene még több: tájak, városok, tárgyak és emlékek.
A vágyakat nem szeretem. Teljesen félrevezetnek. A régi görögök szerint nem a beteljesülés, a vágyakozás a beteljesülésre a legnagyszerűbb. De mi van, ha nem teljesül be? Őgyhogy nehéz eldönteni, hogy az ember legyen.e romantilus vagy ne legyen.
Minden napomról feljegyzést kell készítenem. Csak a jó dolgokat írom le, ezt már az elején elhatároztam. Sokszor egy naphoz csak annyi került be, hogy egyszer nevettem és megmostam a hajamat. Az arkhét a kenyérsütésben leletem meg. Nem a hit a fontos. Talán nem is hiszünk semmiben. A liturgia visz el a hithez. A rozsliszt, a fahéj és a koriander összekeverése; ahogy a meleg massza körülöleli az ujjakat. És ahogy az élesztő megnöveszti a tésztát. A cipó megformálása, a végleges forma kialakítása, barázdák és alkímiai jelek mélyítése a nyers, puffadó tésztába juttat el a lényegig. A sütőben mindez megszilárdul, könnyűvé és forróvá alakul. Fényes lesz a tetejére rákent vajtók, és rámosolyog a készítőjére: egyél meg!
Panta plére theón!
Mikor minden széthullik, külön hallom az emberek nevetését, külön világba kerülnek a mozdulataik; néha némajátékhoz hasonló, vagy olyan, mintha ehy akváriumban ülnék. A mozdulatok mozdulategységekre esnek szét. Ugyanolyan erősségű inger egy légy elzúgása és egy nő sikolya. A világ félelmetessé válik. S néha megállok a járda szélén, és nem tudok továbbmenni, mert a járda ott véget ér.